Dr. Havasiné dr. Orbán Mária

Dr. Havasiné dr. Orbán Mária több mint 40 éves bírói pályafutás után csatlakozott irodánkhoz. A bírói hivatást követően az ügyvédi hivatásrend tagjaként a szakmai tudását annak az elvnek a szem előtt tartásával látja el, hogy az „ügy első bírája az ügyvéd”. Ezt a feladatát etikusan akkor képes ellátni az ügyfél javára és érdekében, ha a megbízót teljes körű információval és korrekt útmutatással látja el a rábízott ügy minden részletében.

Tanulmányok, szakmai tapasztalat

1976-ban cum laude minősítéssel szerzett diplomát a Pécsi Janus Pannonius  Állam-és Jogtudományi Egyetemen. A diploma megszerzése után a Győri Járásbíróságon fogalmazóként majd 1979-en történt kinevezésétől első, majd másodfokú, polgári ügyszakos bíróként dolgozott. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elnöke lett 1992. márciusában, majd a Győri Ítélőtábla elnöki kinevezését nyerte el 2005-ben. Ezt a feladatot mandátumának 2016. júniusában történt lejártáig látta el, ettől kezdődően 2020. március 15-ig az ítélőtábla fellebbviteli tanácsát vezette. Az ítélkezési tevékenységét a vezetői feladatok ellátása mellet folyamatosan gyakorolta.   

Szakterület

A több évtizedes bírói munka során szerzett tapasztalata alapján szakterülete körébe tartoznak a családjogi perek, élettársi vagyonközösség megosztása, a kártérítési perek (ezen belül kiemelten az orvosi műhiba perek, közigazgatási jogkörben okozott kártérítés) öröklési perek (végrendelettel kapcsolatos jogviták), sérelemdíj igények.

Szakmai elismerések

Bírói és vezetői munkájának elismeréseként elnyerte a bírói hivatásrend legmagasabb kitüntetését, Juhász Andor Díj arany fokozatában részesült. Győr város közgyűlése Deák Ferenc díjat adományozott számára. A Győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Karának címzetes egyetemi tanára. Az osztrák-magyar igazságügyi kapcsolatok ápolásának elismeréseként az osztrák partner kezdeményezésére Komtur Lovag cím kitüntetésben részesült.

Elérhetőség

mhavasi@havasi.gyor.hu

office@havasi.gyor.hu